A szertartásról

Magyarországon az utóbbi két-három évben terjedt el az, hogy a párok nagyobb szabadsággal rendelkeznek arról, hogy az esküvőjüket külső helyszínen  saját, egyedi elképzelésük szerinti  dekorációval díszített környezetben rendezik meg.

De nem csak a helyszín, az időpont,a dekoráció más, mint a megszokott, hanem már maga a ceremónia is eltér az eddig ismertektől: szertartásvezető celebrálja a Párok életének legszebb "Nap"-ját.

Sokakban felmerül a kérdés, valójában mi is a különbség a szertartásvezető és az anyakönyvvezető között?

Az anyakönyvvezető: nem választható, a hivatal kötelékein belül köti a házasságot,  a jogi kereteken belül, a hivatal által szabályozott előírások és korlátok alapján. Beszéde nem publikus, így nem is változtatható. A saját közigazgatási területén belül dolgozhat, megszabott időkorláton belül. Az adott hivatalok is rendelkeznek egyedi termekkel, de az az igazság, hogy ez mégis csak hivatal, azt az egyediséget, amit a Pár alakít ki, egy külső helyszínen, nem tudják felülmúlni.

A szertartásvezető: A Pár igényei alapján bárhol, bármikor celebrált személyes és kimondottan a Párnak szóló szertartást vezényel le, mely nagyon bensőséges és minden korlátozás nélkül zajlik. Bárhová mehet, akár országon belül, de az országhatáron kívül is. S ha a helyszín egyedi, akkor pedig egyértelmű, hogy szertartás is egyedi, melyet az egyedileg kiválasztott szertartásvezető celebrál, a Pár igényei szerint, ahogyan azt Ők elképzelték.

Minden Pár egyedi és megismételhetetlen!

Bízom benne, hogy egyre több Pár engedi meg magának azt, hogy életük legcsodálatosabb napán Ők válasszák meg azt a személyt, akivel szeretnék megélni esküvői ceremóniájukat!






Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el